Újság!
Betöltés...

Adventi koszorú kerti virágokból

Idei adventi koszorúmat kerti növényekből és virágokból készítettem el. Összesen a koszorú alap beszerzésére kellett gondot fordítanom, minden mást megtaláltam a kertemben.

Gyertek megmutatom a részleteket!



Először is szükségem volt egy koszorú alapra, ami vízbe áztatva nagy mennyiségű folyadékot képes tárolni és így a virágaimat hosszú távon frissen tudja tartani. Erre pedig egy vizes tűzőhab, vagy vizes oázis képes. Hihetetlen mennyiségű víz tárolására képes, ezért például a videón fel sem tűnhet nektek, hogy a koszorú már több nappal a felvétel készítése előtt elkészült.


Ha mégis úgy találjátok majd, a hetek során, hogy egy-egy levél szélén már az elszáradás tünetei jelennek meg, akkor csak bátran szedjetek a kertből egy újabbat, és cseréljétek ki egy frissebb levéldísszel. Így mindig szép és mutatós lesz az adventi koszorútok

Természetesen a koszorút legalább hetente (ez hőmérséklet függő) érdemes megmártóztatni egy nagyobb lavórba, amibe vizet engedtek. Így a tűzőhab megszívja magát és egy újabb hétig frissen tartja virágainkat.

Hogyan kezdjél hozzá:

Miután előkészítetted a koszorú alapot, menj ki a kertbe egy nagyobb tállal és gyűjts bele kerti növényeket, virágokat a kertedből, azután pedig kezdődhet a móka.

Először az örökzöldekkel (például: tiszafa, tuja) kezdtem, majd pedig a télen is díszítő évelők leveleivel (például: salvia-zsálya, heuchera-tűzgyöngyvirág, geranium-gólyaorr, bergenia-bőrlevél) folytattam.

Majd az elszínesedett levelűek következtek, mint például a lythrum salicaria/réti füzény és a hosta/árnyliliom.

Ezután pedig a díszítő virág dekorációk következtek, mint például: hydrangea/hortenzia, physalis alkekengi/lampionvirág, csipkebogyó

Végül pedig középre kerültek a gyertyák. Ahhoz, hogy gyertyáid biztos lábakon álljanak, kézre melegedő gyertyarögzítő koronggal ezt könnyedén meg tudod oldani.

FÉLKÉSZ ÁLLAPOT


KÖVETKEZTEK A DEKORÁCIÓK


GYERTYA NÉLKÜL


ADVENTI KOSZORÚ KERTI VIRÁGOKKAL ÉS GYERTYÁVAL



Videót pedig itt tudjátok megnézni.


A szerző: Borbás Ágnes

A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

0 megjegyzés :