Újság!
Betöltés...

Most érdemes virágmagokat gyűjteni!

Elkezdődött a virágmagok begyűjtésének az ideje.
Olyan ez szinte, mint egy szüret, aminek jövőre "érik be" a gyümölcse.


Izgalmas dolog magról virágot nevelni. Van aki már kora tavasszal egy virágládába szórja a magokat, majd felnevelve azokat, erős palántaként egyesével kiülteti őket a kert egy védettebb részébe.

Természetesen ennek megvan az az előnye, hogy már jóval korábban virágba fognak borulni az egyes ágyásrészek és egy erőteljesebb növény biztos lábakon áll a különböző kártevőkkel szemben.

Ezzel ellentétben vannak olyan virágmagok, amelynek magjaival nem érdemes előre dolgoznunk, mert nem tudjuk vele siettetni a természetet és az átültetés során is komoly károkat szenvedhetnek a növények. Ezért ezeknek a virágoknak a magjait - bevárva a késői fagyokat - április és május magasságában vethetjük el a már végleges helyükre.

Most, hogy már szinte túl vagyunk a nyár felén és folyamatosan szembesülünk az elhervadt virágfejekkel, érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon melyik az az egy- vagy kétnyári növény, amelyet biztosan szeretnénk látni jövőre is a kertünkben, vagy a balkonunkon. Ekkor egy olló és egy doboz segítségével vágjuk le és gyűjtsük be a megszáradt virágfejeket.

Mivel az egynyári növények a túlélésért (magnevelésért) küzdenek egész nyáron, ezért a nagy virághozam érdekében érdemes minél gyakrabban leszedni az elszáradt virágfejeket, így ösztönözve a növényt újabb és újabb virágok kinevelésére. Ám ha úgy jártatok, mint én, hogy igen különleges virágfejek nyílnak a kertben közvetlenül egymás mellett, és teljesen beleszerettek ezekbe az árnyalatokba, akkor érdemes egy rövid időre hanyagolni az elszáradt virágfejek korai levágását és megvárni a bennük rejlő magok beérését. Másik megoldás lehet, hogy a már végleg elszáradt növényről - miután kiszedtük a földből - leverjük / szórjuk a magját egy fehér papírra, majd összegyűjtjük azokat egy jól záródó, és (lehetőség szerint ) szellőző papír- vagy vászonzsákba.

Fontos! Mindegyik tasakot pontosan címkézzük fel, mert tavaszra már senki sem fog emlékezni, hogy a polc bal vagy jobb oldalán álló gyűjtők milyen magokat rejtenek.

Jelenleg három féle árnyalatú körömvirág és három féle színű búzavirág magjai kerültek bezacskózásra, amelyek még majd néhány társukkal egy fiókban fogják várni az jövő évi újrakezdés lehetőségét.

Citrom és narancssárga körömvirág


Csíkos körömvirág


Bézs színű körömvirág


Kék, fehér és rózsaszín búzavirág


1. lépés: Óvatosan vágd le a már megszáradt virágfejeket.


2. lépés: A levágott virágfejeket gyűjtsük össze egy kényelmes méretű papírdobozba.


3. lépés: Morzsoljuk ki a virágmagokat egy fehér papírlapra, vagy bele a dobozba.



4. lépés: Végül pedig mindegyik tasakot pontos névvel címkézzük fel. 
Akár egy fotót is készíthetünk ezekről a növényekről még virágos állapotban.



A szerző: Borbás Ágnes

A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

0 megjegyzés :