Újság!
Betöltés...

Egy végtelen nárciszmező története

Az egész úgy kezdődött, hogy egy jótékonysági vásárra sütemény helyett virágokkal érkezett. Ez a véletlenül alakult kezdeményezés olyan jól sikerült, hogy Railene onnantól kezdve már soha többé nem sütött süteményt a helyi rendezvényekre.



Amikor a család 1969-ben erre a farmra költözött, már akkor találtak itt elszórva nárciszokat, amelyet egy olyan elhatározás követett, hogy majd a sarjhagymák segítségével évről - évre egyre nagyobb területen fognak itt virágozni. Jelenleg elmondhatják magukról, hogy ők 200.000 nárcisz virág büszke tulajdonosai.

A nagyközönség előtt a kilencvenes években nyitották meg kertjüket, ami hirtelen óriási érdeklődést keltett a kert- és virágbarátokban. Mivel a Mabin család nem volt felkészülve ekkora sikerre, ezért meglepődve tapasztalták, hogy a virágzás ideje alatt szinte folyamatosan, még akár buszos szervezésben is érkeznek a látogatók.

Jelenleg a család nyolchektárnyi területen csak nárciszokat nevel, amelyek virágzási időszak alatt minden nap látogathatóak, sőt fizetés ellenében még szedhetőek is. Némi frissítővel is szolgálnak a házigazdák, de ami itt igazán nagy élménynek számít, az a fák alatti piknikezés, miközben csodálod a végtelen sárga nárcisz mezőt.

A kert Új-Zélandon található, de ezeken a képeken most mi is megcsodálhatjuk.
Viszont szerencse, hogy mióta erről a helyről először írtam, azóta már sok hasonló jött létre itt Magyarországon is. Látogassatok el ti is ezekre a hazai Nárcisz és tulipán mezőkre!

További infó: itt











Fotók: Paul McCredie

A szerző: Borbás Ágnes

A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

0 megjegyzés :