Újság!
Betöltés...

Mozart és egy kert Angliában

Amikor megláttam ezt a kertet tudtam, hogy kihagyhatatlan. Majd amikor fordítani kezdtem, egyre jobban beleszerettem. Amikor pedig kiderült, hogy milyen sok kép van fent róla az interneten, szinte madarat lehetett velem fogatni. Annyit mondhatok, ha most ezt végig nézitek, akkor ezen a hétvégén bizonyosan megálltok néhány fűféléket árusító stand előtt a Hortus Hungaricuson, mert egy ilyen kertből csak elegancia és kecsesség sugárzik.


Ennek a kertnek a tulajdonosa egy faiskola alkalmazottjaként kezdte kertészeti pályafutását, ahol igen hamar a csapat kulcsembere lett. De 16 év után úgy döntött, hogy saját faiskolát szeretne nyitni, amihez egy Viktória korabeli házat és 2 hold földet vásárolt. Ez egy agyagos talajjal megáldott, szélnek és téli hidegnek erősen kitett terület, de a déli lejtőnek köszönhetően olyan kilátásban és a fényjátékban lehet itt részük, hogy Graham (kerttulaj) és párja rögtön beleszeretett a területbe. A mező érdektelen volt, de amúgy is egy üres vásznat szeretett volna magának, így ez tökéletesen megfelelt a számára. Előkészületként több tonnányi trágyát, komposztot, és homokot dolgozott bele az agyagos talajba.

Húsz évvel ezelőtt még teljesen egyértelmű volt, hogy milyen egy angol kert, aztán jött Piet Oudolf és Graham teljesen beleszeretett ebbe az új évelőágyásos kompozícióba, amely megérintette mesés színeivel és fényeivel. Arról nem is beszélve, hogy ez egész ősszel és télen is díszíti a kertet és az udvart. Graham úgy gondolja, hogy amikor ragaszkodunk egy bizonyos stílushoz, akkor az bizony áldozatokkal járhat. Viszont ő erre tudatosan figyelve egy számára tökéletes összeállítást komponált a kertjébe: angol növények európai stílusban.

Graham kerttervezését párjának munkája (textiltervező) is segíti, ugyanis úgy véli, hogy a növények színfoltok kertjének textiljén. Anélkül növényt pedig nem is vásárol, ha nem tudja milyen más színekkel/textúrákkal lesz majd összetársítva.

Graham, akár egy festőművész szereti megtervezni előre az ágyásokat, ahol jónéhány primadonna is van. Ezek a primadonnák virágos növények, de csakis az apró virágúak jöhetnek szóba (Aster-Őszirózsa, Verbéna, Fukszia), ugyanis azok egységes tömör színt visznek az ágyásba. Így nincsenek csúnya üres foltok, és az elszórtan található virágfoltok kecsessé teszik az ágyást magát.

A zene szintén nagy szerepet játszik az életében, ugyanis szerinte a zene és a kert szinonimái egymásnak. Ha ránéz egy kertre, akkor kottát lát maga előtt, sőt a Great Dixter Kertet (tipikus angol kert) tökéletes operának tartja. Saját kertjét egy kisebb Mozart műhöz hasonlítja, ahol minden ragyog és csillog, de kontrasztként mégis itt - ott találni egy - egy jelentéktelenebb részletet, amitől aztán még inkább értékeljük a csillogást és a ragyogást.
 
Sétáljatok egyet ti is és gyűjtsetek ágyás ötleteket.
















Itt találsz további információt a kertről: Marchants Hardy Plants



A szerző: Borbás Ágnes

A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

2 megjegyzés :

Névtelen írta...

Mostanában fedeztem fel én is a fűféléket, sásokat..állandó mozgást és lágyságot adnak a kertfelületeknek.

Borbás Ági írta...

Akkor remélem találtál ezek között a fotók között ültetési ötletet is a későbbiekre nézve. :)